2020. április 1., szerda

Katolikus hittan, 2020.04.01. Nagyhét


Katolikus hittan
2020.április 1.
4. osztály
Jézus szenvedéstörténete
Elsőben, másodikban és harmadikban már sokat tanultatok a nagyböjtről, Jézus szenvedéstörténetéről, keresztáldozatáról és feltámadásáról.
Ezt most csak vázlatosan ismételjük át:
Húsvét lőtt egy héttel kezdődik a nagyhét. Ennek első napja a virágvasárnap, amikor arra emlékszünk, hogy Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe, az emberek pálmaágakkal köszöntötték és ezt kiáltozták: Hozsanna, Dávid fiának!
Nagycsütörtökön Jézus megmosta az apostolok lábát. Ezután került sor az utolsó vacsorára, ami egyben a világ első szentmiséje, ahol Jézus megalapította az Oltáriszentséget és pappá szentelte az apostolokat.
Az Olajfák hegyére, a Getszemáni kertbe mentek imádkozni, ahol Jézus halálfélelmében vérrel verítékezett. Hamarosan megérkezett az áruló Júdás és Jézust elfogták, majd a főtanács elé vitték.
Nagypéntek hajnalán Jézust a római helytartóhoz, Poncius Pilátushoz vitték. Pilátus nem akarta Jézus halálát. Szabadon akarta bocsátani őt, de a nép inkább Barabás, a rablógyilkos szabadon engedését követelte. Jézust megostorozták, tövissel koronázták, a katonák kigúnyolták. Pilátus végül halálra ítélte Jézust, aki elindult keresztjével a Golgota hegyére. Ez a szikla most is megvan Jeruzsálemben, nagy templomot építettek fölé. Ez a templom magában foglalja azt a sziklasír is, amibe Jézust eltemették, és ahonnan feltámadt. (Még soha nem láttam ilyen kaotikus, össze-vissza épített templomot, mint ez a templom…)
Olvasd el a Tk. 98. oldalát!
A 99.oldalon találod a keresztút állomásait. Biztos Te is láttad már, hogy a templomok falán kis képek ábrázolják ezt a 14 állomást/stációt. Nagyböjtben szívesen imádkoznak itt a hívek, a képek előtt meg-megállva, átelmélkedve a megváltás eseményeit.
Házi feladat: Válassz ki egy állomást! Készíts róla egy képet! Ez lehet rajz, de beállíthatod tárgyakból, babákból, legofigurákból, akár élő emberekből is (ha rá tudod venni a családtagjaidat, hogy egy állókép erejéig játszák el a keresztút egyik állomását. 😊 ) Légy kreatív! Fotózd le és küldd el a veronikanover@gmail.com címre. Írd oda azt is, hogy melyik állomást választottad!
(Ezt a képet később akár rajz vagy technika házi feladatként is felhasználhatod!)
Jó munkát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése