A mai nevezetes nappal kapcsolatban küldök egy kis információt. Jó olvasgatást kívánok!
MÁJUS 4. FLÓRIÁN NAPJA
Flórián a
tűzoltók és tűzzel dolgozók védőszentje volt. Flóriánnal kapcsolatos
néphagyományról csak elszórt adatok vannak. A Mura-vidéken Flórián napján nem
asszony, hanem férfi rak tüzet. Mielőtt tüzet gyújt, a kezét megmossa és
szétpermetezi a vizet, hogy ne okozzon a tűz veszedelmet. Lendva környékén
azonban ezen a napon egyáltalán nem raknak tüzet. A század elején még a göcseji
falvakban a kovácsok sem dolgoztak, és kenyeret sem sütöttek.
Szegeden a
sörfőzők, fazekasok, tűzoltók, kéményseprők pártfogója volt. Szegeden a sör
tréfás neve flóriánvíz volt. Század eleji göcseji leírás
szerint néhol ősi módon tüzet gyújtottak ezen a napon: napfelkelte előtt élőfa
vastagabb, száraz ágán át kötelet dobtak és addig húzogatták, míg lángot
vetett. A falu ezután erről gyújtott tüzet.
Magyarországon hivatalosan 1991 óta tartják május 4.-én a Tűzoltók Napját. Szent
Flórián, a tűzoltók védőszentje Az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a
tűztől való rettegés keltette életre Flóriánnak a “tűz katonájának” kultuszát.
Szent Flórián alakjával a világon, sok helyen találkozhatunk. A 17. sz. óta
alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne
találnánk templomokban, házakon, utak mentén. Katonaruhában, égő házzal
ábrázolják, melyre dézsából vizet önt. Erre az ábrázolásmódra legendája két
magyarázatot is kínál. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor
imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik magyarázat
szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja
szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy
szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető
próbálta újra befedni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy
veszedelmében így fohászkodott. ,,Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú,
küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!” Azonnal víz öntötte el a
máglyát, és a szénégető megmenekült.
Flórián Diocletianus egyszerű katonája volt, de jelképpé vált: az emberség,
önzetlen segíteni akarás és hősies bátorság jelképévé.
A Flórián legenda
A Flórián-legenda valós alapokon nyugszik. Flórián a szent, történelmi
személy, kinek vértanú haláláról szóló történetét a kódexek is megőrizték. A
Berni Kódex adatait egészíti ki a “Passio St. Florian”, a tulajdonképpeni
legenda, ami két kéziratból maradt ránk a IX. század végéről. Florianus
Cesiaban (a mai Felső-Ausztria területén) született a III. század második
felében. Diocletianus császár uralkodása idején lépett be légiósként a római
hadseregbe, ahol tehetsége, bátorsága révén gyorsan haladt előre a katonai
pályán, rövidesen Caecia erőd parancsnoka lett. A legenda szerint az erődben
hatalmas tűzvész pusztított, amit Florianus – szinte kilátástalan helyzetből –
megfékezett. Katonái, kiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, Florianus
emberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúltát, s hírét
szájról szájra adva, megszületett a Flórián-legenda:
“Diocletianus és Maximian császárok uralkodása idején üldözték a
keresztényeket. Ebben az időben a Noricum-parton Aquilius helytartó
kormányzott, aki Lorchba érkezése után nagy buzgalommal látott hozzá a
keresztények felkutatásához. Florianus katonái közül is elfogtak negyvenet,
kiket hosszú kínzások után tömlöcbe vetettek. Florianus igazságérzete,
emberségessége fellázadt Aquilius kegyetlenkedései ellen, börtönbe vetett 40
társa mellé állt, magát is kereszténynek vallva. Ezt megtudva a helytartó
felszólította, hogy áldozzon az isteneknek, ezt azonban Florianus megtagadta.
Ekkor kegyetlenül megkínozták, majd kínpadra feszítették. Végül megszületett az
ítélet és a császár parancsára 304. május 4-én malomkővel a nyakában az Enns
folyóba vetették. A hóhér, aki bedobta megvakult, a folyó megijedt és a
holttestet egy kiálló sziklára sodorta, ahol egy sas kiterjesztett, keresztet
formáló szárnyakkal őrizte. Majd a szent megjelent egy asszonynak és megmutatta
a helyet, ahol a holtteste található. A jelenés után az asszony befogta az
igavonó állatokat, az Enns folyóhoz hajtott és megtalálta a holttestet, amit a
pogánytól való félelmében szalmával és lombbal takart le. Az úton az igavonó
állatok úgy kifáradtak, hogy egy lépést sem mentek tovább. Akkor az asszony
fohászkodására egy forrás fakadt a földből, amely még ma is ad vizet. A
felfrissült állatok tovább mentek, majd megálltak azon a helyen, amit a szent
megjelölt. Sietve és titokban temették őt el. A sírnál számos csoda történt;
gonosz szellemeket űztek ki emberekből, betegek gyógyultak meg és találtak
enyhülést. Mindez történt a Noricum-part közelében Lauriacumban, Diocletianus
és Maximian uralkodása idején, amikor Aquilinus volt a helytartó.”
Flórián sírja fölé a IX. században oltárt emeltek, majd kolostort
építettek. Mert folyóban halt mártírhalált, a középkorban az árvizek elleni
védőszentként is tisztelték. A legkorábbi magyarországi Flórián ábrázolás a XV.
századból ismeretes a török hódoltság megszűntével a betelepült németek révén.
Később az egyre szaporodó, egész falvakat, városokat elpusztító tűzvészek
nyomán egyre több kép, szobor vagy kápolna készült, szentmiséket tartottak,
harangoztak, sőt néhol böjtöltek a tiszteletére. A “tüzes” mesterségek – pékek,
kéményseprők, kovácsok – képviselői választották külön védnökük gyanánt. Szent
Flórián ünnepét országszerte többfelé megünnepelték az önkéntes tűzoltóegyletek
tagjai: istentisztelet, díszőrség felvonulása, nagy parádé emelte ki eme ünnep
jelentőségét. A várpalotai önkéntes tűzoltó testület zászlaját Steiner Ádám
plébános e szavakkal indította útjára:
“Vigyétek Barátaim a zászlót!
Tűzzétek ki, hogy nyíltan lengjen, szabadon!
Mindegy, ha nincs is sas fölötte,
Sz. Flórián áll őrt azon.
Sz. Flórián! Kihez könyörgünk,
Ki szíveinkben itt lakik…
Előre hát! Míg ő közöttünk,
E szent ügy el nem bukhatik!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése