2020. május 20., szerda

Református hittan 05/20


Áldás, békesség!

Isten dicsőségére élek (tankönyv 60-61. oldal)

Isten a maga képmására és hasonlatosságára teremtette az embert.
A földi életben az ember képviseli Istent, mint akinek hatalma van felette.
Amíg az ember közösségben élt Istennel, jól végezte a dolgát.

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” (Mózes első könyve 1.fejezet 27-28. vers)

Amikor az ember elszakadt Istentől, (bűneset) ez megváltozott.
Az ember a másik emberen kezdett el uralkodni, és Istent is próbálta irányítani.
Már nem a világot teremtő Isten dicsőségére élt, hanem a saját dicsőségét kereste.
Isten szeretete abban mutatkozott meg, hogy Egyszülött Fiát küldte el a világba, a mi megmentésünkre.
Jézus mindent helyreállít az életünkben, ha engedjük.
Jézus megváltó munkája helyreállítja a közösségünket Istennel, és újra az Ő dicsőségére élhetünk.
Ebben az évben olyan emberek történeteivel ismerkedhettünk meg, akik Istennek engedelmeskedve, az Ő dicsőségére éltek.

Mi is élhetünk Isten dicsőségére, de ehhez engedelmeskednünk kell az Ő akaratának.
A hittan nem ad hitet, de megtudhatod Isten akaratát és dönthetsz a Vele való élet mellett.

Lehet Nélküle élni, de nem érdemes!

A munkafüzetben szereplő feladatok nem egészen erről szólnak, de abban igaza van, hogy meg lehet találni azokat az eszközöket, amelyekkel Istent szolgálhatjuk.
Az egészséges étkezés is fontos, mert a testünkben élünk és nem árt, ha egészségesek maradunk. (Testünk a Szentlélek temploma. 1Korintus 6,19)
A 77. oldalon érdekes feladatot találsz. Ha van kedved, megtervezheted és elküldheted a képét.
Válassz a három közül kettőt és a kitöltött oldal képét elküldve teljesítheted a feladatot.

Hasznos munkát kívánok!

István bácsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése